Vadaspark története 1992-ig
A Budakeszi Vadaspark történetének ismertetésekor vissza kell tekintenünk az 1970-es évek elejére. A területet eredetileg 1972-ig nagyobb részben fatermesztési, kisebb arányban talaj- és vadvédelmi célok szerint kezelte a Telki, 1976-tól a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság. A mintegy 350 hektárnyi erdőterületen folyó gazdálkodás közvetlenül a Budakeszi Erdészet feladatát képezte.
A nagyvilág 1972-ben, a Buenos Aires-i Erdészeti Világkongresszus határozatából értesülhetett az erdők újabb felhasználási funkciójáról, melyet magyar javaslatra fogadtak el, népszerűsítettek és fejlesztettek: a társadalmi méretekben értendő üdülési, pihenési, egyszóval közjóléti célú erdőgazdálkodásról van szó. Hazánkban már ezt megelőzően is sok helyen történt fejlesztés, többek közt Budapesten, a belső budai divatos kirándulóhelyeken.
A közhasználatban Vörös-hegynek nevezett területen az 1960-as évek végéig befejeződött az idős tölgyesek felújítása, így a völgyi fekvésekben gyertyános és más kemény lombú fafajokkal elegyes tölgyes, a magasabb szinteken egyéb lombos fafajokkal elegyes tölgyes erdők alakultak ki. A Hársbokor-hegy gerincének bokorerdői és az északi oldal idősebb tölgyesei nagyobbrészt érintetlenek maradtak.
A fejlesztés új sétautak, eső ellen védő kunyhók, pihenő- és tűzrakó helyek építését irányozta elő. Összesen 6200 folyóméter, dolomitmurvával döngölt sétaút, 7 eső ellen védő kunyhó, 6 pihenőhely – félrönk padokkal és asztalokkal, hulladékgyűjtőkkel –, valamint 13 telepített tűzrakó hely létrehozásával indult a park története.
A népszerű kirándulóhely természetes adottságai hamarosan meghatározták a továbblépés irányát és mértékét. Az üzemszerűen folytatott dolomit-, kőpor- és murvabányászat 1974-ben megszűnt, és a szükséges befejező műszaki munkák megalapozták a bánya területének más célú használatát.
1976-ra a gyalogosan bejárható, a hazai nagyvad- és az itt jellemző apróvadfajokat a természetes környezetükben bemutató park, vadaspark létrehozásának gondolatát elfogadva, fejlesztési és kiviteli ütemterv készült. A fiatalos erdőrészeket egyébként is szívesen látogató többféle nagyvad ide szoktatása, védelme érdekében a határkerítés 1976–77-ben épült meg. Később, az 1980-as évek közepén az északi szakaszát a Júlia-majori bekötőúthoz helyezték át, a bekerített terület ezzel meghaladta a 400 hektárt, és a hannoveri után, kiterjedésben a 2. ilyen jellegű park lett Európában. A déli lankák vadföldjeinek peremén, a szőlőteleptől átvett mintegy 20 hektáron erdei- és feketefenyveserdő-telepítést végeztek 1981-ben. Két nagyvadetető és szórók üzemeltetése segítette a meglévő és a befogásból gyarapodó vadállomány ellátását. A Büdös-árokban kialakított vízgyűjtő pedig a folyamatos ivóvízellátást biztosította.
1977–78-ban a parkjellegű beruházások, valamint a bemutatókarámok építése történt meg. A gyalogosan bejárható területen arányosan elosztva kaptak helyet a magaslesek és pihenők.
A fogadóparknál nyomókaros ivóvízkút épült, a látogatók számára pedig három helyen Zsolnay-ivócsapokat helyeztek ki. A kis bányaudvarban tűzrakó helyet hoztak létre.
Az ún. Gomba-pavilon építése és berendezése megvilágítható oktatóképekkel nagyon sikeres ötletnek bizonyult. A volt bányászmunkásszálló épületében (a mai parkoló kihajtási oldalánál) hangulatos trófea- és természetfotó-bemutató termet létesítettek.
Az épület egykori irodahelyiségéből alakították ki a Vadaspark irodáját.
A Vadaspark bejárata fából készült kétszárnyas kapuból és mellette a fafeldolgozó üzem gyártotta „őrtoronyfülkéből” állt. Az állandó dolgozók munkahelyi ellátását több erre a célra kialakított faházban biztosították.
A Vadaspark igazi története 1979-ben, a „nemzetközi gyermekévben”, április 29-én kezdődött, amikor ünnepség keretében a nagyközönség használatba vehette.
„A Vadaspark létrehozásával élményszerű pihenést kívánunk nyújtani az érdeklődő látogatóknak. Ezen túlmenően azonban célul tűztük ki a vadon élő állatvilág megismertetését, a vadállomány és környezetének bemutatását, rámutatva a vad és a környezet kapcsolatára, továbbá, hogy az itt látottak alapján felkeltsük az érdeklődést a vad megbecsülése iránt. Az alapvető célkitűzés mellett segíteni szeretnénk az ifjúság nevelésében, az élővilág szemléltetésével az oktatásban, és lehetőséget szeretnénk nyújtani a természet és a vad fotózásához is” – olvashatjuk a Vadaspark első tájékoztató füzetében.
Az első években a kiterjedt fiatal erdőkben sikerült állandósítani a szabadon is megtekinthető nagyvadfajok mennyiségét. 40–50 gímszarvas, 20–30 dámvad, 20–25 őz, néhány muflon és mintegy 200 vaddisznó élt a területen. Az évi százezres látogatói érdeklődéssel szerzett tapasztalatok különféle fejlesztések elvégzésére sarkallták a Vadasparkot.
Az 1980-as évek első felében a vonzerő fokozását elsősorban újabb állatfajok betelepítése jelentette. Állatkerti segítséggel sörényes vadjuhok, valamint egy szikaszarvascsalád került a bemutató karámokba, a külső nyugati területen kialakított 14 hektáros karanténban pedig skót gímszarvasok megfigyelése, szoktatása kezdődött.
Sajnálatos, hogy többségben vandál pusztítás áldozatai lettek. A bejárat melletti vadbemutatókat megszüntették, néhány apróvad számára előbb a bejárat bal oldalán épült új, kőlábazatos bemutató, amely néhány éven át előbb rókák, később, a hálós lefedés után különféle erdei és mezei madárfajok megismertetését is szolgálta.
Ebben az időszakban készült el a bekötőút teljes aszfaltozása, amely a száraz időszakban is lehetővé tette a gépjárműves megközelítést.
Az aszfaltút végén a helyhez, az érdeklődők tömegéhez méltó bejáratot építettek, életnagyságú bronz szarvasbikaszoborral, kétoldalt természeti szimbólumokat megjelenítő totemoszlopokkal.
A sokirányú feladatot jelentő fejlesztés, átalakítás időszakában az addig az erdészkerülethez tartozó irányítást önálló feladatként pár éven át az erdőgazdaság központi állományába sorolt vezető látta el. A kivitelezésben szükség szerint a kezelő erdészet is részt vett, a parkfenntartást teljeskörűen végezte. A vad takarmányozása, egészségügyi felügyelete, esetenként mennyiségi szabályozása a vadgazdálkodási egység feladatát is képezte. 1982-ben, a több sajátos körülmény együttes hatására elterjedt tbc-fertőzöttséget megállapítva szükségessé vált a szabadon tartott vaddisznóállomány teljes levadászása. A 250–300 egyedre becsült mennyiségből mintegy 240-et sikerült terítékre hozni az újabb, egészséges populáció kialakulásának érdekében.
Az 1980-as évek első felét értékelő beszámoló megállapítja: „Az éves átlagban mintegy 150 ezer főnyi látogatót figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a Vadaspark közmegelégedésre betöltötte és jelenleg is betölti alapvető feladatát. A kialakult törzsközönség a bizonyíték arra, hogy aki egyszer meglátogatta, az máskor is szívesen visszatér ide.
A látogatók kétharmad része gyermek és diák, igen sok az iskolák által szervezett, csoportos látogatás.”
Az 1980-as évek elejétől, májusban évről évre a Vadaspark volt a helyszíne az ismét népszerűvé vált „madarak és fák napjának”. A megyei szintű, szakszervezeti szervezéssel lebonyolított rendezvények több tízezer látogatónak szereztek felejthetetlen élményeket.
A látogatók még jobb kiszolgálása érdekében az 1980-as évek közepén újabb fejlesztéseket végeztek.
Elsőként, a legfiatalabbak örömére, a cölöpvár készült el a Szilfa-tisztáson. A tervezett ívelt tartókra épített kilátó végül 1988-ban készült el. A 330 m tengerszint feletti alapmagasságú és 12 m-es kilátószintű kilátó a nagyvadkarámok szomszédságában emelkedik.
Szintén erre az időre fejezte be az apróvad-bemutatók építését vállalkozásban a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Fő-építésvezetősége. A félkör alapú, páronként eltolva álló, középen gondozói helyiségekkel felszerelt építmények hangulatos egységet képeznek a főbejárattal és környezetével. A bemutatókban kezdetben különféle vízivad-egyedek, erdei ragadozó madarak, fácánok nyújtottak látnivalót, részletes bemutatásukat információs táblák kihelyezésével oldották meg.
Az évtized végére hálózati telefonállomással szerelték fel a Vadaspark irodáját, amely mellékvonalon állt összeköttetésben a főbejárattal.
Az 1989. évi erdőgazdasági átalakuláskor új vezetővel, az újjászervezett Telki Erdészeten belül folytatta a munkát a Vadaspark szervezete. Ebben az időszakban néhány éven át nem voltak közvetlen, látványos fejlesztések. A szomszédságban, a Vadaspark egykori fejlesztési területeként számon tartott Júlia-majorban 1991-ben kirándulóközpont kiépítésébe kezdtek erdészeti szervezésben és irányítással. A fejlesztési terület ezt követően, 1993-tól a ma is működő Sztrilich Pál Cserkészpark használatába került.
1992-ben a Vadaspark területe és közvetlen irányítása a Budapesti Erdészethez került.
